Sok egyéb vadásztrófea mellett, itt lehet szert tenni a Blanford-uriál és a Sindh kőszáli kecske trófeájára is. Ez a két faj az ország déli részében honos. A vadászidény novembertől március végéig tart. A kedvező időjárási viszonyok miatt azonban általában az év első három hónapját, januárt, februárt és márciust szoktuk javasolni a vadászoknak. Az ezt megelőző időszak a vadászat szempontjából nem túl előnyös, mivel meglehetősen meleg van.
A vadászidény novembertől március végéig tart. A kedvező időjárási viszonyok miatt azonban általában az év első három hónapját, januárt, februárt és márciust szoktuk javasolni a vadászoknak. Az ezt megelőző időszak a vadászat szempontjából nem túl előnyös, mivel meglehetősen meleg van.
Nehéz általános érvényű leírást adni az időjárási viszonyokról. Az azonban általában igaz, hogy a januári hőmérséklet + 15 /+25 C (+60/+75 F) körüli napközben, és valamivel hűvösebb éjszaka.
Program
Minthogy mindkét fajnak ugyanaz az élőhelye, előfordult már, hogy mind a két állatot sikerült egyetlen nap alatt elejteni. Ennek ellenére azonban, a biztonság kedvéért, 5 napot számolunk az állatok elejtésére. A részletes programjavaslatunk a következő:
1. nap megérkezés Iszlámábádba, vámügyek intézése, repülőjárat (az érkezés időpontja függvényében) Karacsiba. Autóút a Blandford-uriál vadászterületére (3 óra), éjszakai szállás luxus vendégházban
2-6. nap 5 vadásznap Blandford-uriálra és a Sindh kőszáli kecskére
7. nap autóút vissza Karacsiba, repülőjárat Iszlámábádba, majd hazautazás
Részletes ajánlatunk után érdeklődjün elérhetőségeinken!
A vadászidény novembertől március végéig tart, ám a párzási idő miatt, a decembertől március végéig tartó időszak általában a legkedvezőbb.
Nehéz általános érvényű leírást adni az időjárási viszonyokról, minthogy minden év más és más. Az azonban általában igaz, hogy a decemberi és a januári hőmérséklet napsütéses napokon +2 / +5°C körüli, szelesebb időszakokban ugyanakkor fagypont (32 F) alá is süllyedhet a hőmérséklet. Ezért tanácsos a vadászathoz az idény későbbi szakaszát választani, mivel ilyenkor kicsit felmelegszik az idő és tavasz elejére valamivel kedvezőbbé válik.
Program
A Himalájai kőszáli kecske vadászatára általában 8-10 nap szükséges, de jó kondícióban levő vadász egy hét alatt is teljesítheti a kitűzött célt. A részletes programjavaslatunk a Himalájai kőszáli kecske elejtésére a következő:
1. nap megérkezés Iszlámábádba, vámügyek intézése, repülőjárat (az érkezés időpontja függvényében) Gilgitbe vagy Skarduba. Amennyiben az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a repülést, szállás Iszlámábádban, majd autóút az északi területekre.
2. nap autóút a célterületre (15-16 óra)
3-9. nap 7 vadásznap Himalájai kőszáli kecskére
10. nap autóút vissza Iszlámábádba, majd hazautazás a következő napon
Részletes ajánlatunk után érdeklődjön elérhetőségeinken!
A vadászidény novembertől március végéig tart, ám a párzási idő és az időjárási viszonyok miatt, a december, január, február és március a legkedvezőbb időszak.
A terület időjárása más pakisztáni területekhez viszonyítva szárazabb és derültebb. Bár nehéz lenne pontos leírást adni az időjárási viszonyokról, de az elmondható, hogy a decemberi és januári nappali hőmérséklet megközelítőleg +8 /+12°C körüli, az éjszakák pedig valamivel hűvösebbek.
Program
Minthogy mind a két faj ugyanazon az élőhelyen található, gyakran 7-10 nap alatt sikeresen teljesíthető mindkettő elejtése. A sikeres vadászat biztosítása érdekében azonban mindig 6 napot számolunk a Szulejmán-markhor és újabb 6 napot az Afgán-uriál elejtésére. A részletes programjavaslatunk a Szulejmán-markhor és az Afgán-uriál elejtésére a következő:
1. nap megérkezés Iszlámábádba, vámügyek intézése, repülőjárat Quetta-ba (az érkezés időpontja függvényében még ugyanazon a napon, (kellemes 6 órás) autóút a Szulejmán-markhor és az Afgán-uriál táborhelyre
2-8. nap 7 vadásznap Szulejmán-markhorra (vagy Afgán-uriálra)
9. nap autóút vissza Quetta-ba, repülőjárat Iszlámábádba, majd hazautazás
Megjegyzés: Amennyiben Szulejmán-markhorra és Afgán-uriálra is szívesen vadászna, minimum 10 vadásznap szükséges a programhoz, de inkább javasolt a 12 vadásznap befoglalása.
Részletes ajánlatunk után érdeklődjön elérhetőségeinken!
Kérjük válasszon: